Egy igazi rajongó írását olvashatjátok, aki barátjával megkísérelte azt a bravúrt, hogy az AS Roma-Juventus meccs élőben való megnézése mellett Bud Spencerrel beszélgethessen, mely élete egyik legnagyobb vágya volt. Köszönjük a beszámolót, melyet változtatás nélkül közlünk! Másrészt örülünk, hogy legalább egy emailcímmel segíteni tudtuk a nagy vállalkozást.
Tavaly év végén elhatároztuk, hogy idén tavasszal elutazunk Rómába és megnézzük a várost. Motivációnkat növelte, hogy olasz-foci (azon belül is Juventus) rajongók vagyunk, és tudtuk, hogy április elején lesz a Roma-Juventus meccs. De ami még jobban felvillanyozott minket az az volt, hogy láttuk a Bud Spencerrel készült interjúkat és olvastuk a cikkeket. Ezek ugye mind a római irodájában készültek, így felvetettem: mi lenne, ha megpróbálnánk mi is felkeresni őt?
Neki is kezdtem kinyomozni a római iroda címét. Két szálon futott egyszerre a folyamat, hogy az indulási időpontig biztosan kiderüljön, hova kell mennünk. Írtak már róla honfitársaink is, hogy meglátogatták a mestert, aki Róma egyik legszebb részén tölti munkával a napjait, valamint az irodával szomszédos kávézóba szokott járni, de azért ez így elég kevés információ volt. Természetesen a magyarországi fan-klubbal is felvettem a kapcsolatot, így tőlük (ezúton is még egyszer köszönöm) sikerült megszerezni Bud fiának az e-mail címét. A semminél ez is több, így azon kívül, hogy a róla szóló cikkeket jegyző újságírókkal próbáltam kapcsolatot teremteni, írtam egy e-mailt 1 héttel az indulás előtt Giuseppe-nek is, hátha tud ő is hasznos infókat adni.
Az első körtől kaptam meg legelőször az iroda címét, majd pár nappal az út előtt válaszolt az ifjabbik Pedersoli is (aki egy okostelefonról küldte a levelet, mivel ahogy írta éppen Los Angelesben tengette idejét). Megírta a címet és egy nagyon jó hírt: Bud elvileg Rómában lesz abban az időpontban, amikor mi is. Innentől kezdve első számú projektnek a vele való találkozás lépett elő, így könyvekkel, pólókkal és fotókkal felszerelkezve repültünk az örök városba.
Megérkezésünk másnapján, pénteken korán reggel útnak indultunk, hogy néhány átszállással megközelítsük a helyszínt. A korai indulást az aznapra reggel fél 9-től bejelentett általános tömegközlekedési sztrájk is ösztönözte. Nem volt túl nehéz dolgunk, nagyjából simán odataláltunk. Beültünk a kávézóba, ahol a hírek szerint ő is fel szokott bukkanni, és reggeliztünk egyet. A pultos srác mondta is, hogy kb. 10 óra körül szokott arra járni. Tíz előtt pár perccel megnéztük az irodáját, hátha csak elkerültük egymást. Meglepődtünk, amikor a társasház bejárati ajtóját nyitva találtuk, valamint azon is, hogy nem ült ott semmilyen portás a fülkében. Bementünk és bekopogtunk, de senki nem nyitott ajtót. Kicsivel később amikor visszamentünk, már ott ült az ajtó őrzője és legnagyobb bánatunkra azzal a hírrel szolgált, hogy Bud aznap nem megy be dolgozni.
Kicsit elkeseredtünk, de tudtuk, hogy van még egy lehetőségünk, mégpedig a hétfői nap. Akkor már csak bemegy dolgozni… Szóval hétfőn ismét buszokra szálltunk és elindultunk hozzá. Sajnos nem kalkuláltuk be azt, hogy hétfőn reggel óriási dugók vannak a városban, így az irodához sajnos csak fél 11-re értünk oda, egyszerre két német hölggyel, akik szintén őt szerették volna látni, illetve ők csak fényképezkedni akartak vele. A portás jó hírrel fogadott: a szelíd óriás bent van már, és dolgozik. Felcsillant a remény, ám hamar el is illant: a titkárnője jött ki, és heves gesztikulálások közepette szinte lehordott minket olaszul, hogy miért nem telefonáltunk előre, stb. (a portás fordított nekünk angolra). Próbáltuk meggyőzni, hogy csak egy pillanatra engedjen be minket, vagy jöjjön ki ő, de azt mondták, hogy nagyon elfoglalt. Annyit sikerült elérnünk, hogy a titkárnője bevitte hozzá a könyveinket, amiket Bud dedikált is nekünk.
Kicsivel később, amikor az idős hölgy elment az irodából, megpróbáltunk a portás úr lelkére hatni, hogy próbáljon meg nekünk kialkudni néhány másodpercet, de Bud sajnos hajthatatlan volt. Valószínűleg nagyon sokan keresik fel, és ez a munkája rovására megy, valamint megértem azt is, hogy 81 évesen már olykor nyűg lehet neki a nagy rajongás, ami körülveszi. Ennek ellenére viszont óriási csalódás ez számomra, hogy nem tudott/akart ránk néhány másodpercet sem szánni, hiszen ott voltunk az ajtó előtt, néhány méterre ott volt ő is tőlünk, mégsem láthattuk. Talán, ha korábban odaérünk, még elkaphattuk volna az utcán. Talán, ha nem hosszú hétvégére megyünk Rómába, hanem hétköznap, akkor tudott és akart volna minket fogadni. Talán, ha nem reggel megyünk oda, hanem délután… Azt hiszem, hogy kár ezeken gondolkozni. Van egy dedikált könyvünk tőle, ami igazán nagy kincs számunkra.
Így az eddigieknél is jobban drukkolok azért, hogy elfogadja a nyári meghívást, és részt vegyen az V. találkozón a Velencei-tónál, ahol én (akár eljön, akár nem) biztosan meg fogok jelenni.
.jpg)
Pár nappal ezelőtt, 85 éves korában elhunyt Farley Granger. A népszerű amerikai színész többek között az Ördög jobb és bal keze című filmben is játszott. Ebben az alkotásban a lelketlenségéről híres Őrnagyot alakította.
Hozzászólások