Páran kérdezték a Krumplishal e-mail címén, hogy mikor és hol lesz a rajongói fesztivál idén. Az Ő kedvükért jöjjön a plakát, ami minden kérdésre választ kínál.

Egy egészen szép írás jelent meg a minap a kultifilter.hu-n, amiről levelet is kaptunk a krumplishal@indamail.hu-ra. A cikk írója a nyomozás, az egyház, a lélek, az érzések, ráérzések, utánérzések mentén jut el Piedone esetében az evangéliumi tanításokig. Ebből az írásből idézünk, a folytatást keressétek az eredeti helyen!

"Piedone evangéliuma

Alig néhány nappal pápává választása előtt Jorge Bergoglio bíboros, Buenos Aires érseke levélben biztosította Argentína egyik Chesterton-társaságát: személyesen is közben fog járni azért, hogy az angol szerző szentté avatásának eljárása megkezdődjék. A Daily Mailcikkírója azt is tudni véli, hogy Ferenc pápa maga is rajongója az 1936-ban elhunyt szerzőmunkáinak – ha nem is valamennyinek, Brown atya történeteinek mindenképpen.

Nyomozó papok

A detektívirodalmat Edgar Allan Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság című, 1841-ben aGraham’s Magazine-ben közzétett novellájából szokás eredeztetni, és megszámlálni is nehéz a műfajnak köszönhető, ma már örökéletűnek számító figurákat. Kétségtelen, hogy – ha csak az angol nyelvű szerzők klasszikus karaktereit tekintjük – a Sherlock Holmesok, Hercule Poirot-k és Miss Marple-ök sorában a lépten-nyomon bűnügyekbe ütköző, szerény megjelenésű katolikus pap, Brown atya nem számít a legismertebb detektívek közé, jelenléte azonban folyamatos, sőt erősödő: újabb és újabb filmes adaptációk készülnek, itthon pedig a 2000 utáni évektől az Új Ember Kiadó új fordításban publikálta a korábban már magyarra ültetett elbeszéléseket. Hogy katolikus körökben a derék papnyomozó nimbusza erősödik, érthető. De vajon mi lehet az a szelíd páter történetében, ami a BBC-t is arra ösztönzi, hogy újabb sorozatot készítsen a történetekből? Michael Newton, a Guardian cikkírója úgy vélekedik, hogy míg például Sherlock Holmes nyomozásaival a dedukcióban következetesen hívő entellektüel alakjával együtt a viktoriánus London ködös-gázlámpás, emblematikus enteriőrje is eladható, Brown atya esetei nem közvetítenek ilyen hangulatot. A kis pap rendelkezik azonban valamivel, amivel költött detektívtársai nem: empátiával.

Steven Steinbock a Mystery Scene magazinban közzétett cikke szerint 1910-ben, amikor Gilbert Keith Chesterton publikálta az első Brown atya-történetet, három nyomozótípus létezett a műfaj piacán: a profi rendőr, a zseniális magándetektív és a tolvaj úriember. Az essexi pap mindegyiktől eltér. Az olvasó számára friss, érdekes ötletnek tűnt, hogy a kitalált történetekben olyan ember vegye fel a harcot a bűnnel, akinek ez hívatása – de egészen másképpen, mint a rendőrnek vagy a magánnyomozónak. Nagyon fontos az a tétel, amely a keresztény hit elveiből ered, és amelyet Brown atya az esetek során képvisel: a bűn ellen harcol, és nem a bűnös ellen. A krisztiánus hitvallás szerint a legnagyobb bűnös számára is van megbocsátás és üdvözülés, ha bűnétől teljes szívéből, őszintén elfordul, ha képes azt megvallani, megbánni. A keresztény ember számára – és ez természetesen fokozottan érvényes a papságra – a bűnös megtérítése és meggyógyítása a cél, nem feltétlenül az elítélése, megbüntetése.

Furcsa eszme lehet ez egy detektívtörténetben, de – úgy tűnik – működik, sőt máig hat. Nem kell különösképpen bizonygatni, hogy az olaszok nagy kedvence, az umbriai hegyek között szolgáló békés és jóképű Don Matteo – akit a rendkívül népszerű Terence Hill alakít, és akinek történeteiből már a kilencedik évadot készítette el a Rai csatorna – is Brown atya köpenyéből bújt ki. Don Matteo a szerénység és a megértés dolgában tagadhatatlanul emlékeztet az essexi plébánosra, és nem volnék meglepve, ha kiderülne, hogy Don Matteo sikere adta a BBC-nek az ötletet, hogy újra képernyőre rendezze az első papnyomozó ismert eseteit.

Brown atya személyisége más karakterekhez is inspirációt adott. Ha nem is hosszú, ám figyelemre méltó a klerikális detektívek sora. A chicagói plébános, Dowling atya eseteit 1989 és 1991 között sugározta az NBC, majd az ABC. Az amerikai széria érdekessége egyfelől, hogy Al Caponevárosába helyezi az eseményeket (amely a Sebhelyesarcú ideje óta sokat változott, a bűnhöz való viszonyában azonban igen keveset), másfelől, hogy a pap mellett itt megjelenik egy cserfes nővér is, Stephanie „Steve” Oskowski, aki az utcai misszionáriusként felszedett vagányságával a konzervatívabb jellemű atya remek ellentétpárja: beszéli a hétköznapi emberek nyelvét, kegyetlenül vezet autót, sőt a kézifegyverek kezeléséről is van némi fogalma.

Érdemes megemlíteni még egy detektív papot, aki történetesen nem keresztény. Nagyon nem az: ő Small rabbi, Harry Kemelman teremtménye 1964-ből, aki egész regényfolyamban tűnik fel. Kemelman érdekes alakot hívott életre: a rabbi amerikaiságának és zsidóságának köszönhetően jóval plasztikusabb karakter az európai (kivétel Dowling atya) katolikus nyomozóknál, szerzője gyakran enged bepillantást vívódásaiba, merengéseibe. Megengedi, hogy kétségbeesett, kiábrándult vagy dühös legyen, ami a keresztény nyomozók közül szinte csak Don Matteóval fordulhat elő, és ami bizonyos értelemben hétköznapibbá teszi őt a többieknél. Humánus alkata, humora, bölcsessége és szent hivatása ugyanakkor kétségtelenül a Jézust követő detektíves sorába emeli őt.

A bűnnel szemben megértő papnyomozókból tehát akad bőven. De mi történik akkor, ha a krisztusi erények egy böhöm nagy, szakállas pasasban vernek tanyát, akit a zabáláson és a pofozkodáson kívül kevés dolog érdekel?

A nápolyi zsaru

Jó néhány komoly sikert bezsebelhetett már Bud Spencer (főleg a Don Matteóként már itt is emlegetett Terence Hillel az oldalán), amikor pályája és a filmtörténet egy érdekes állomásaként megszületett Piedone figurája. Spencer maga írja igen nagy példányszámban elkelt önéletrajzában (Különben dühbe jövök, Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010): „mellettem biztonságban lehettek a gyermekek, az öregek és a nők, sőt az ijedősek meg a félénkek is, mivel Bud Spencer mindig csak akkor osztogatott pofonokat a történeteiben, ha a szavak már nem használtak, sem pedig a könyörgés. Épp ezért született meg Piedone, a zsaru.” A színész tehát a már jól ismert, sokszorosan sikerre vitt karaktert formálhatta meg újra, ám ezúttal otthonos környezetben: Nápolyban. Carlo Pedersoli ugyanis (a Bud Spencer később felvett művésznév) tehetős szülők gyermekeként ebben a városban látta meg a napvilágot. Mint önéletrajzában áll, a német nevelőnő olyannyira erős hatással volt rá, hogy míg a német nyelv tanulásával szépen haladt, az olaszt, különösen apja nápolyi dialektusát, nem értette jól. A későbbiekben azonban fordított helyzet alakult ki. Németül ma már csak nagyon törve, akadozva ad interjút, viszont a nápolyi dialektust már pályája elejére olyannyira kiválósan sikerült elsajátítania, hogy első, a szélesebb olasz közönségnek szánt filmjeiben Glauco Onoratónak kellett őt szinkronizálnia. A Piedone, a zsaru1973-as forgatásán viszont elengedhette önmagát, a cél éppen egy hiteles nápolyi karakter megalkotása volt." folytatás...a kultifilter.hu-n

Nekünk legyen mondva. Nagyon sok rajongó tudja, hogy a Kincs, ami nincs című klasszikusból kimaradt egy jelenet. Többen még csak most ismerkednek ezzel a ténnyel, így tett az egyik hazai hetilap lap is, akik azért megemlítik, hogy ez a kimaradt videó már 2007 óta fenn van az interneten, azonban most az online felületükön külön rövid kis cikket szentelnek a témának. A hivatkozást eléritek itt, ahol kiderül, hogy igazat mondtunk, a videót pedig megtekinthetitek alább, ha közvetlenül meg szeretnétek nézni.

Megszokhattátok már tőlünk, hogy időnként egy-egy megszállott rajongó által beküldött képet, képeket vagy beszámolót osztunk meg veletek, amelyek a mesterek egy-egy filmjének legendás helyszínén készült(ek). Ma sem lesz ez másképp. A Nyomás utána!, a Kincs, ami nincs és az És megint dühbe jövünk című megaklasszikusok helyszíneire kalauzolunk ma benneteket. Aki teheti, kövesse tehát a címben szereplő felszólítást és tegyen egy kétbetűs, mit beszélek, egy ötbetűs kitérőt! Hogy miiit? Egy ötbetűs kitérőt: M-I-A-M-I-ba!

Rusznák "Ruszi" Viktor megtette azt a bizonyos ötbetűs kitérőt, vele volt ugyanis az MF, a Mázli Faktor. Miss Mázli úgy döntött, hogy jó nála, nem egészen kutyaütő, így eljutott Miamiba és kész. Innen is üzenjük neki: Brávó, brávó, brávó!

Egy korábbi posztban már foglalkoztunk a kuzen tengerentúli útjával. Azóta épségben hazatért és egyik első útja, ha csak virtuálisan is, de hozzánk vezetett. Egy beszámolóval és jó pár fotóval örvendeztetett meg bennünket. A képek fantasztikus hangulatot árasztanak, ha nem tudnánk, hogy fényképek, azt hinnénk, hogy mi magunk is ott vagyunk Miamiban. De elég a szószátyárságból, álljon itt Viktor képes beszámolója, utána pedig a teljes fotóalbum. Jó szórakozást és irigykedést hozzá!

A címben szereplő név sokunknak nem mond sokat, bár lehet hogy szemfüles rajongóink tudják miről van szó. Egy biztos, Johnny már háromnegyed órája játszik rajta, ugyanazzal a golyóval. Igen, kedves kuzinok, a flipperről beszélek, és a mai írás is erről fog szólni, ezúttal talán a flipper-rajongók, esetleg gyűjtők örömére. A minap Doktor Spiderrel tekintettük meg egy jó hideg sör mellett az És megint dühbe jövünk című alkotást, ahol észleltük a fészbukra már kikerült Mickey egeres könyvet, valamint a flipperre is felfigyeltünk. A jelenet, amin folyton nevetünk, óriási geg, bocsánat ha zavarok és társai.

Apropó, Ti tudtátok hogy van olyan hogy IPDB? Nemzetközi Flipper Adatbázis. Hát van. És természtesen ott a mi jó öreg Sound Stage-ünk is, kívül-belül, mivel ez egy híres darab, ha hiszitek ha nem. Nem véletlenül ezen játszott Johnny, és nem a félkarún. A flipperipar a termékeit, akárcsak a többi nagy cég, igyekezett belobbizni a filmekbe, ami a 70-es évek közepétől - a flipperek térhódításával - sikerült is. Erről számos helyen olvashatunk, de leginkább a flipperek blogját ajánlom figyelmetekbe. Egyszóval, a mi filmünkben lévő Sound Stage flipperről az alábbi információkat illik tudni:

A Chicago Coin Machine Manufacturing Company gyártotta 1976-ban. Egyike azon gépeknek, amin már ketten is tudnak játszani. 3000 darab készült belőle, és ún. elektro-mechanikus szerkezet jellemzi. A mi Johnnynk nagy kedvvel püfölte, nagy valószínűséggel a "tilt" funkció még nem volt aktív benne. A flipper sorsa aztán köztudomású, a filmben leváltotta a Nimfas Co. félkarú rablója, bár előtte a bandát alaposan helyben hagyta a testvérpár, aki akkor még nem is ismerte egymást.

Alább egy képgaléria a Sound Stageről, valamint egy videó a flipper hangjaival, és képanyagával.