Ki ne emlékezne a harcias, ám együgyű, másrészt jólelkű és a Mamához igen csak ragaszkodó Anulura. Szenteltünk is már neki, illetve megtestesítőjének, Sal Borgese úrnak egy-két posztot. De sajnálatos módon kimaradt a kedves édesanya, ezt pedig sürgősen pótolnunk kell, hiszen anya csak egy van!
Nem szeretnénk, ha Anulu megsértődne és bördiberdi lenne, hát még ha kadastir rigit mondana ránk! Ezért elnézést kérve pótoljuk ezt az óriási hiányt és megismertetünk benneteket Louise Bennettel!
Ha eltekintünk attól, hogy Pongo Pongo szigetén minden varázslatos és Mama vezetése alatt paradicsomi körülmények között éldegél egy bennszülött törzs, akkor elénk tárul, hogy a Mamát játszó Louise Bennett 1919-ben született Jamaica fővárosában, Kingstonban. A British Council ösztöndíjasaként az Egyesült Királyságban végezte a felsőbb iskoláit 1945-ben. Egy rövid ideig Angliában maradt, majd később visszatért Jamaicába, ahol drámát tanított, költőként és íróként is igen ismertté vált.
Sikereit elsősorban hazájában és Angliában érte el. Az 1950-es években a zenébe is belekóstolt, híres jamaicai slágerekhez adta a nevét, a későbbi évtizedekben sem hagyott fel a zenével. Bennett sokat tett a jamaicai nyelv és népszokások megőrzéséért, erősítéséért, valamint a hagyományok ápolásában is fontos szerepet játszott.
A Jamaica nyelvéért, irodalmáért tett kulturális erőfeszítései, valamint a színház támogatása miatt több díjat kapott élete során.
De nézzük, hogy a helyi műsorok, fellépések, az irói és pedagógusi véna mellett miért is fontos nekünk ez a jamaicai hölgy. Filmszerepeit tekintve számunkra természetesen a Kincs, ami nincs által ismert és elismert. A Bud és Terence által fémjelzett filmóriáshoz képest nyilvánvalóan csak jelentéktelenebb szerepekben találhattuk meg őt! :)
A viccet félretéve, 1958-ban szerepelt egy Franco Rossi által rendezett romantikus musicalben. 1965-ben viszont Anthony Quinn és James Coburn mellett kapott szerepet a Jó széllel Jamaicára című filmben. Igaz, hogy apró kis mellékszerep volt, azonban két nagy formátumú színésszel játszhatott együtt. Ezt követően jamaicai tévésorozatokban kapott szerepet, míg elérkezünk a nagy dátumhoz.
1981-ben forgatták a Kincs, ami nincset, melyről természetesen már szinte mindent leírtunk. Pongo Pongo sziget kedves bennszülöttei viszont egy matriarchális társadalomban éltek, ahol a jószívű, kedves és a fehéreket nem üstben szerető törzsfő szerepében ismerhettük meg Louise Bennettet. Mama karaktere igen jól sikerült, amit a magyar szinkronban tovább emelt Fónay Márta hangja és intonálása.
Egy komolyabb nemzetközi filmben szerepelt még Bennett, ez pedig a Nicsak, ki nyaral!, vagy más néven Éden klub című alkotás, ahol Robin Williams és Peter O'Toole, valamint Rick Moranis partnereként élvezhette végig a forgatást, ugyancsak mellékszerepben.
Férjével 1954-ben házasodtak össze és egy fogadott fiuk volt, Anulu, Fabian Coverley. Louise Bennett Kanadában hunyt el 2006-ban, ahol életének utolsó évtizedét töltötte.
Ugyan 1986 után nem forgatott már, de ne felejtsük, hogy övé volt a négy nagy kincs, ami bearanyozta az életét: a napfény, a tenger, az öröm és a szerelem....
Hozzászólások