.jpg)
Emlékszem azokra a feledhetetlen és tökéletes estékre a 90-es évekből. Az esti film előtt közösen elköltött vacsora illatára, a gőzölgő tea melegére a kezemben, a nagyszoba bágyadt narancs fényére, a Szülők vidám kacajára. Arra, amikor még együtt volt a család és a tévében a páratlan páros, Spencer-Hill egyik filmjét adták.A földön ültünk Bátyámmal, az ágynak dőlve és odatapadtunk a tévé elé, mesevilág volt nekünk. Álmélkodtunk a nyugat tökéletességén, az óriásautókon, azon, hogy arrafelé sárga a zebra és nem kékek a buszok, hogy mindig süt a nap és hogy létezik egy sziget, melynek neve Pongó-Pongó. Akkor határoztam el, – úgy 10-12 éves lehetettem - hogy Amerikába költözöm és Miamiban "tengetem" tovább az életem a Firpo testvérek társaságában.
Tehát néztük a filmeket, és vártuk mikor ad a tévé újabbat és újabbat a világ talán legösszeillőbb párosának történetéből. Telhetetlenek voltunk, az összeset látni akartuk. Kezdetben csak szoktattuk fülünket Bujtor Istvánhoz, a magyar Piedonéhoz, később már a hajunkat téptük, ha Kránitz Lajos vagy másvalaki hangján szólalt meg kedvencünk. Aztán jött a videó, és a filmek rögzítésének csodája, melyek így saját kincsünkké válhattak és a VHS felvételeket féltett ereklyeként őrizhettük szobáink polcain. Ünnep volt, mikor kiderült: a hétvégén egy újabb filmmel gazdagodik gyűjteményünk. Egy-egy ilyen "tévé elé tapadós" hétvége után az iskolákban napokig téma volt a film. Poénok szántották a tanórák unalomtól száraz egét, lehetett az matek, magyar vagy történelem. Mindenki Bujtor István hangján és stílusában próbálkozott.
Szóval a videó…a videó után már nem kellett többet várnunk, nem kellett a televízió kényére-kedvére bíznunk magunkat, ha a világ legviccesebb párbeszédein, legkedvesebb pofonjain, legvértelenebb párosán és legjobb zenéin akartunk szórakozni. Rongyosra néztük a videókazettákat és persze kívülről tudtuk (és ma is tudjuk) a poénokat……kívülről tudtuk a poénokat, melyek többsége ma is Bujtor István hangján jut eszembe. Azon a hangon, mely most már örökre emlékeztetni fog azokra a feledhetetlen és (már tudom) tökéletes estékre a 90-es évek legelejéről. A nagyszoba bágyadt narancs fényére, az esti film előtt közösen elköltött vacsora illatára, a gőzölgő tea melegére a kezemben, a szülők vidám kacajára. Arra, amikor még együtt volt a család és a tévében a páratlan páros, Spencer-Hill egyik filmjét adták.
-Hol vagyunk?-Ott, ahol te kiszállsz! Piszok fáradt vagyok, most már szunyálni akarok!
Bujtor István ma négy éve hogy nincsen közöttünk. Nyugodj békében Csöpi!
Hozzászólások