Hátrébb az agarakkal!! Tényleg szeretem a focit, de ez a poszt most nem Gera Zoliról fog szólni, ne lőjjétek ki az oldalt! :)
Eljött a nagy nap, legalábbis a Krumplishal legénysége és néhány vérbeli rajongó számára, hiszen Bud Spencert kíséreltük meg élőben látni, közelről hallani összetéveszthetetlen mackós hangját és persze némi relikviát is szerettünk volna aláfirkantani a Mesterrel! Hogy mi sült ki ebből a túrából, kiderül a Krumplishal néhány posztjából, valamint vérbő képgalériánkból!
Nem is szeretnék terjengős lenni, ezért kihagyom az "úgy kezdődött" és "akkor döntöttük el" kezdetű mondatokat, fókuszáljunk tehát a lényegre. 2013. május 16-án kora reggel két kocsi indult el Budapestről a németországi Gera városa felé. Kalandos utunkat benzinkutak, valamint az itt található cseh majd német sörök tették változatossá, de nem értelmetlenné. Több mint nyolc órás autóút után elértük a Németország keleti felén fekvő Gera mintegy 100 ezres lakosú városát, mely Drezdától kissé nyugatra található. Az ok egyértelmű volt. Bud Spencer több napon keresztül Németország több városában dedikált és népszerűsítette az önéletrajzi könyvét. Ennél mi lehet nagyobb motiváció egy mezei magyar rajongónak? Talán, ha Terence Hill is csatlakozik hozzá.. :)
Ahogy a képeken is látjátok, óriási sorok kígyóztak és szerettek volna pár másodpercre Buddal találkozni, aki botra támaszkodva, de örök fiatalon érkezett meg a helyszínre, egy moziterembe (az érkezést természetesen nem láthattuk élőben). Sorunkat kivárva kezdtünk egyre közelebb érni a Mesterhez és igencsak kitűntünk a homogén német közegből, amit egy tévétársaság észre is vett és interjúra csábította németül beszélő tagjainkat. Viktor barátunk eleget is tett a felkérésnek és néhány szóval elmesélte, hogy mi bizony tényleg ezért utaztunk több mint 800 km-t Magyarországról, amin még a riporterhölgy is elcsodálkozott.
Sajnos maga a nagy pillanat szó szerint csak egy pillanat volt, de mégis ott állhattunk a Mester előtt, úgy érezve magunkat, mint néhány óvodás. Közösen készültünk ajándékkal is, melyről Bud egyből látta, hogy Magyarországról jöttünk és akkor hangzott el a számunkra már szállóigévé nemesedett szó: KOSZONOM! Szemünkbe nézve megismételte, mi pedig elfogódottan toporogtunk, ugyanis a reklámszerződés miatt csak a német könyvet írhatta alá a Mester, ereklyéket, magyar könyveket sajnos nem. Így gyorsan, de mégsem dicstelenül távoztunk a helyszínről, bár abban a pillanatban nem tudtuk feldolgozni az örömöt, így a csalódottság erősebb volt még bennünk. Egy német sajtós le is csapott ránk, látva, hogy bizonyos szempontból hoppon maradtunk és képet készített az egész csirkefogó bandáról.
A "pózolást" követően sajnos sok dolgunk már nem maradt a moziban és környékén, így úgy gondoltuk, hogy megismerkedünk a gerai konyhával... Lehet, hogy mégis a tibetit kellett volna választani? :)
A képeket köszönjük Tündinek!
Hozzászólások