A Krumplishal is szokott gondolkodni, főleg, ha nem az étekre, hanem ránk, szerkesztőkre igaz csak a fent említett tézis. Az egyik ilyen ritka gondolkodási fázisban bukkant elő egy régóta és többször terítékre kerülő gondolat. Valahol olvastam régen és mostanában is, hogy Bud és Terence a modern kori Stan és Pan.

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de számomra elsőre belegondolva olyan erőltettnek, sablonosnak tűnik ez a hasonlítás. Egyrészt rásütött közhely, másrészt azért szöget ütött a fejembe, hogy mi lehet az alapja ennek az analógiának, és ha van alapja, akkor mi lehetett ebben a tudatos a párosok útjának egyengetői részéről.

Nem szeretnék tudományos, akadémiai székfoglalót tartani, ezért nem is húzom túl hosszúra ezt a gondolatmenetet. Azonban nyilván nem lehet véletlen a hasonlítgatás, hiszen mindkét esetben egy igen híres duóról van szó, akik olyan kapcsolatban voltak egymással, ami milliók hasizmának okozott gyakori munkát a nevetés által. A kérdés csak az, hogy megállja-e a helyét ez a skatulyázás.

Egy filmes páros általában kuriózum, akiknek sikerül befutni és maradandót alkotni, azok egy külön kasztba kerülnek. Így történt ez Stannal és Pannal, Bud Spencerrel és Terence Hillel, de akár említhetnénk Gene Wilder és Richard Pryor kettősét is. De valamiben mindegyik különbözött a másiktól, amellett, hogy hasonlóan hangulatos közös élményt okoztak a nézőknek.

Stan és Pan nevettetett, ez kétségtelen, hihetetlen jó humorral, geggel, kiemelve a két személyiség különbözőségét. Valóban van analógia a kicsit "szemétkedő", másikat hergelő és a morgó, de jószívű alakok között, de a legfontosabb szerintem mégis csupán egyetlen dolog:

Bud Spencer és Terence Hill csak egy van. Annyira különlegeset nyújtottak a saját karakterükkel, hogy nem volt szükségük leutánozni senkit. Két olyan személyiségről van szó, akik abszolút unikumok és őket ugyanúgy nem lehet utánozni. Ez így marad, amíg világ a világ.. :)