Elérkeztünk Bud Spencer életútját bemutató sorozatunk második részéhez. A Nápolyhoz kötődő gyermekkor időszakában hagytuk abba és ezt az önfeledt kort meséljük tovább egészen a II. világháború második feléig, amikor 1943-ban Olaszországot és ezen belül Nápolyt is erőteljesen megérintette a világégés szele.

"... a jómódban élt gyermekkor miatt csodálatos, derűs, elegáns és káprázatos város él az emlékezetemben, mintha csak a főváros lett volna. Ennek a Nápolynak a nyelve és zenéje maradt meg bennem, amit aztán felnőttként, majd idős emberként néhány dalban és visszaemlékezésben ki is fejeztem."

Mindenki számára fontos a gyermekkor, hiszen sok olyan emléket őrzünk kisebb korunkból, mely később a nehezebb időszakokban is meg tudja édesíteni a pillanatokat. Akinek olyan szerencséje van, mint Bud Spencernek, sok energiát lelhet fel élete során a közben még jobban megszépülő gyermekkor világából. De folytassuk is az elbeszélést, hiszen tartogat érdekességeket a harmincas-negyvenes évek korszaka Carlo Pedersoli számára.

A csintalanságra jó bizonyíték a Mester által írt könyvben található kis történet. Két és fél éves korában, az akkor hároméves unokatestvérével megszöktek otthonról. Az ok igen prózai volt, hiszen játszani akartak a többi gyerekkel a városi óvodában. Szerencséjükre, melyet akkor igencsak durva ünneprontásnak tartottak a kisfiúk, egy ismerős megtalálta őket útközben és hazavitte a rosszcsontokat. A szülők már kihívták a rendőrséget és óriási volt a riadalom, de szerencsére jól sült el a kis kaland.

"Mi egyáltalán nem értettük, mitől olyan izgatottak a szüleink. Az sem tűnt fel, hogy mekkora tömeg gyűlt össze a házunk elé rendőrökből és környékbeli lakókból, amiből pedig gyaníthattuk volna, hogy valami bajt kevertünk. Mindössze arra emlékszem, hogy a lehető legtermészetesebb módon gyalogoltam bele a bajba, ahogy az lenni szokott a legtöbb gyerekkel. Szinte kerestem a bajt, természetesen, jólesően, gondosan, odaadással."

Még kisgyermekkorában közeli ismeretséget köt a vízzel, hiszen egy Ninuccio nevű tengerésszel kerül "barátságba". Ninuccio minden egyes nap, amikor nem volt iskola, magával vitte a kis Carlót. Első barátkozása a vízzel pedig úgy történt, hogy a tengerész bedobta a Mestert a vízbe, aki némi kapálozás során fenn tudott maradni a felszínen.

Bud úszósikerei során is megemlékezett erről az indulásról: "Amikor sok év múlva első győzelmemet szereztem az uszodában, elsősorban Ninucciónak ajánlottam: mikor a nyakamba akasztották az aranyérmet, egy pillanatra behunytam a szememet és magamban ezt mondtam: Köszönöm, Ninu, ez kicsit a tied is!"

Ugorjunk vissza egy picit a csínyekhez, hiszen Bud gyermekkorában akadtak azért ilyen jellegű cselekmények.

Nyolc és fél éves korában a nápolyi evezősök versenyt rendeztek, melyre természetesen Carlo is szeretett volna benevezni. Hajó híján viszont úgy döntött, hogy elköt egyet a kikötőből és így indul neki a versenynek. Ennek a kisebb vitorlás gazdája valamint édesapja sem örült igazán. A történet azonban happy enddel végződött, hiszen az a tény, hogy Bud megnyerte a versenyt, csillapította apja haragját. Sajnos a hajótulajdonosról nem szól a fáma..

Lassan azonban végetért a gondtalan időszak, hiszen közeledett a háború. Pár évvel később, már a világháború idején az amerikaiak bombázták Olaszországot, és ezen belül nyilván Nápolyt is.

"Pontosan emlékszem arra a pillanatra, mintha csak ma történt volna, amikor a háborús őrület megszűnt csupán a játékaim bizarr keretének lenni: óriási dörrenéssel köszöntött be az új szakasz az életembe. A kikötőben telibe találtak egy robbanószerekkel megrakott hajót, amely a családunk hatemeletes gyárépülete előtt horgonyzott.."

A lőszerrel megrakott hajó felrobbanása óriási pusztítást végzett, mely jóformán eltüntette Bud családjának a gyárát, mely igen prosperáló volt és nagy karriert futhatott volna be, annyira keresett volt az általuk gyártott fémbútor.

Mivel ezt követően egy bomba azt az épületet is megtépázta, ahol meghúzta magát a család, ezért Bud édesapja még ekkor, 1943-ban úgy döntött, hogy a család Rómába menekül.