Már igen sokat foglalkoztunk a Story Tv-s interjúval a Krumplishalon, most csupán érintőlegesen térek vissza pár szó erejéig.
Kiírtunk egy szavazást, amely azt szerette volna kideríteni, hogy Ti mit szóltok a Jakupcsek Gabriella által készített beszélgetéshez. Nos a leadott szavazatok alapján igen vegyes a kép, hiszen a következő adatok jöttek ki:
Kerek volt, ahogy kellett, nem panaszkodom! | ![]() |
10 |
Mást és másképpen kérdeztem volna, nem tetszett! | ![]() |
6 |
Lehetett volna jobb is, de elment azért.. | ![]() |
15 |
Ebből úgy látszik, hogy a többség vélhetően örült, hogy hallotta Bud-ot nosztalgiázni, egy-két talán nem ismert történetet is feljegyezhetett és abszolút másodlagos volt a minőség, hiszen ugyan lehetett volna jobb, de így is örültetetek a Mesternek.
Mintegy 20%-a a voksolóknak nemtetszésének adott hangot a negatív gombnyomással, 32% pedig jónak tartotta a beszélgetést és nem is változtatott volna rajta.
Köszönjük, hogy szavaztatok, remélem megosztjátok a jövőben feltett kérdésekkel kapcsolatban a véleményeteket!
Hozzászólások