Bud Spencer ismét hozta a formáját, tiszta gondolatok, sztárallűrök nélküli megjelenés és őszinte szavak. A Krumplishal érintőlegesen megpróbálja körbejárni a beszélgetést.
Jakupcsek Gabriella kérdéseire teljes természetességgel és szerényen válaszolt, a szerencsét emelte ki, holott 120 film, az olasz Oscar, valamint Életműdíj is van a zsebében. Önmagát csupán karakternek tartja, míg Terence Hillt színésznek. A boldogság mégis átvilágít a képeken, nincs benne féltékenység, meg nem értettség, nem fájlal semmit, abszolút pozitívan néz maga mögé és előre is, mert ugyan 81 éves elmúlt, mégis vannak tervei.
Lehet, hogy én értettem félre valamit, de Jakupcsek felvezette, hogy Terence és Bud mégsem legendás barátok, számomra azonban Bud elmondása alapján nem az jött le, hogy nem barátok és csak profi munkakapcsolat van köztük. A szavai mélyebb értelmet jelentettek számomra, két különböző ember kapcsolatát, akik sosem vesztek össze és évtizedek után is többször találkoznak. Nem látom az éles különbséget, amit Jakupcsek fevázolt számunkra, de lehet, hogy én látom rosszul.
Nagyon jó volt hallani, ahogy Bud titkárnője feltette a lemezt, ahol a Mester hangját hallhattuk. Szó esett a generációs különbségekről is, ahol Bud Spencer vallott arról, hogy akár a saját unokájával sem ért szót, hiszen egészen más nyelvet beszélnek egymással a fiatalok és az idősebbek.
Nem tisztem bírálni az interjú felépítését, de valahogy elhallgattam volna még Bud-ot, mintha benne maradt volna pár kérdés a beszélgetésben, amit örömmel hallgattunk volna meg. Bár ebben benne lehet az az őrült vágy is, hogy órákig faggatnánk és figyelnénk Carlo Pedersolit, mert számunkra ő megunhatatlan ember, akiről minden részletet tudni szeretnénk!
Köszönjük Bud Spencernek, hogy ismét hallhattuk és láthattuk, jó egészséget és még jópár filmet kívánunk a jövőre nézve!
Hozzászólások