Az egy dolog, ha mi, őrült szimpatizánsok és fanok Bud Spencer és Terence Hill urakkal kelünk és fekszünk, azonban úgy tűnik van itt még Magyarországon kereslet a két mesterre.

A Krumplishal nem válogat, nem húz meg határokat, nem tesz kikötéseket, hogy mivel hajlandó foglalkozni és mivel nem, hanem emészthetővé teszi számotokra a médiumok által kiröppentett információkat.

Mindezt azért mondom, mert mi ugyan nem a bulvárban hiszünk, de ha éppen egy olyan sajtótermékben jelenik meg kedvenceinkkel kapcsolatos hír vagy információ, azt elétek tárjuk a saját stílusunkban.

Most mindez a sokak által ismert, olvasott, azonban sokak által nem fogyasztott vagy tökéletesen margóra tett termék a Blikk hasábjain megjelent írás miatt vált aktuálissá.

Nekünk nem tisztünk a Blikket sem ledorongolni, sem ajnározni, ebből nem is akarunk vitát, minket most elsősorban az érdekel, hogy 2011. január 1-én (picit furcsa volt, hogy nem 2010) Kordos Szabolcs által jegyzett interjúra lettünk figyelmesek a Blikk elektronikus hasábjain. Ez eddig még nem mond sokat, azonban ha hozzáteszem, hogy az interjú Bud Spencerrel készült Rómában, akkor ugye máris felkapjuk a fejünket.

A mester nem hazudtolta meg magát, hiszen kedélyes, humoros és vendégszerető jelleme rajzolódik ki a beszélgetés folyamán. Sosem felejtem el elmondani vagy leírni, de ez a nem tettetett szerénység ismertetőjegye Bud Spencernek. Nem elfogultságból írom, hogy nem álszerény, hanem a megismert karakter, tevékenységek, arcjáték mind megmutatja, hogy a szó nemes értelmében egy jó emberrel állunk szemben.

Önmagával szemben ismét viccesen kritikus, hiszen nem tartja magát színésznek, csupán karakternek, nem nagyolja el a szerepét, nem az a felvágós típus. Amit elért, azt mi bizonyítjuk, nem neki kell kilincselni a nézőkért, ez tökéletesen fordítva van.

A beszélgetésből kiderül, hogy otthon ő csupán Carlo vagy Apa és jól is van ez így, hiszen aki "elszáll" a sikertől, az Bud Spencer szerint hamis életet él. A gyermekek szeretete, az élet apró és nagyobb örömei úgy töltik ki az életét, hogy méltán mondhatja magát boldog embernek.

Ha egy picit belegondolunk, hogy akár a múltban, akár a jelenben a színészek életére mi nyomja rá a bélyegét, szinte sztereotípia szerint jön elénk, hogy alkoholista, félrecsúszott az élete, ismét elvált, stb. Tisztelet a kivételnek, de sokakat elkap a gépszíj és rossz irányba viszi őket az úgynevezett sztárság.

Ha ez mind átvillant az agyunkon, akkor nézzünk rá Bud Spencerre és Terence Hillre. Évtizedek óta boldog házasságban élnek mindketten feleségükkel, jóban vannak egymással és megőrizték az életörömüket. Mondom mindezt úgy, hogy tudjuk, Terence komoly válságon ment keresztül, mikor fogadott fia az 1990-ben (köszi, Hofi3) autóbalesetben elhunyt.

Mutattak nekünk egy életérzést, vidámságot a filmjeik által, de a magánéletben is fel lehet nézni rájuk.

Nem szeretném lelőni az összes poént, nem is célom elemezni az írást, aki szeretné elolvasni, megteheti itt. 

Az interjú utolsó kérdés-válaszát azonban muszáj itt idéznem, mert annyira tipikus:

Mi a következő programja?

Megyek, eszem egy nagy tál spagettit.