Ha már a lommatzschi városi múzeumban jártunk, ahol külön Terence Hill terem emlékezik meg a mesterről, azt gondoltuk otthagyjuk nyomunkat az örökkévalóságnak.  Terence Hill mester is így tett anno amikor ott járt újra, mi sem késlekedhettünk hát, rövid tanakodás után megegyeztünk a szövegben, majd elővéve gyöngybetűinket, kissé diszgráfiásan az alábbi pár szót varázsoltuk oda, amit a képre kattintva Ti is olvashattok: 

"A magyarországi rajongók nevében köszönjük a szíves vendéglátást!"

A múzeumi ereklyékből hamarosan készítünk kis összeállítást, addig is olvasgassátok szorgalmasan a tenyereteket Krumplishalat!

Giovanni mester már a sörök felé tekint... :)

Kissé zavarosnak tűnik elsőre a posztunk címe, de higgyétek el, nem költői túlzás, se nem színezés egy sörgőzös utazásról. Na jó, a sörgőzt nem tagadjuk, de amit leírunk az a színtiszta valóság! Nézzük tehát, hogy Gerából merre vezetett az utunk tovább.

Kezdjük a legfontosabb témával és kultúrkörrel, hiszen ahogy minden rendes rajongó tudja, 1943 és 1947 között ebben a helységben (Lommatzsch) lakott gyermekként Terence Hill. A mintegy 5.000 fős kistelepülés a szokott német nyugalmat árasztja, bár egy kis kelet-német örökséget is fel lehet fedezni, hiszen rengeteg lakatlan, lepusztulóban lévő háztömböt vettünk észre utunk során. Sajnos ez volt igaz arra a házra is, ahol Mario Girotti gyermekként szívta be a tartósított hegyi levegőt.

Ahogy olvashattátok, Gerában találkoztunk Buddal, még ha valóban csupán egy nyúlfarknyi idő adatott is csak meg nekünk, de mégis óriási dolognak tartottuk. Ezt követően nem engedhettük meg magunknak, hogy ne foglalkozzunk Terence Hill kultuszának ápolásával is, hiszen elég közel volt egymáshoz Gera városa és az említett Lommatzsch.

Túlestünk a letargián, hogy Bud ugyan megköszönte szépen az ajándékunkat, de nem írta alá a magyar relikviákat, így másnap már friss erővel és hideg sörökkel indultunk tovább Drezda felé. A nagyvárostól nem messze találtunk rá Lommatzschra, ahol hála az árváknak szinte egyből az emléktáblával ellátott házhoz jutottunk. Sajnos ez az egyetlen pozitívum, melyet el tudunk mondani az emlék ápolásáról, hiszen igen lerobbant állapotban volt. Igyekeztünk körbejárni, amivel ugyan vélhetően magánlaksértést követhettünk el, de K1 emberei szerencsére máshol gonoszkodtak, így megúsztuk a ledorongolást. A képek magukért beszélnek és híven tükrözik a ház és környéke állapotát. Képgaléria kötelező!

Szerencsére ez a nap nem a bosszankodásról szólt, hiszen épp időben csíptük el a múzeumot, ahol egy kedves hölgy kissé érthetetlen tájszólásban kalauzolt végig az információk kincsesbányáján, mi viszont számos érdekességgel lettünk gazdagabbak. Felfedeztünk egy magyar szálat is, ugyanis az egyik híres lommatzschi szülött, Robert Volkmann kiterjedt magyar kapcsolatokkal rendelkezett, Budapesten is élt, majd halt meg, de mindezt feledtük, amikor a Terence Hill emlékszobába kalauzoltak be minket. A következő képen tippelhettek, hogy vajon melyik lurkó a kis Mario...

Ezt az élményt le kellett öblítenünk, remélem nem haragszotok meg ezért kedves kuzenek, de szerényen megjegyezném, mindannyiunk ötlete volt :) De az öblögetésnek a fejfájáson kívül pozitív hatásai is lehetnek, hiszen részben a helyi sörkülönlegességek segítségének is köszönhető, hogy gátlásaink - melyek azért nem túl nagyok - szignifikánsan csökkentek és többekkel szóba elegyedve két Lommatzschban élő magyarral is találkoztunk, ne felejtsük el, a kisváros mindössze 5.000 lakossal bír!

Egyikük - jó magyar szokás szerint - egy hangárszerű, kis pincesörözőben tengette idejét, de azért nem utasította el, hogy meghívjuk egy jó sörre, így megtudhattuk, hogy 1987-ben vándorolt ki, felesége már német, de Terence Hillt ismeri és emlékszik az 1995-ös ünnepségre, amikor a Mester "hazalátogatott". Ezen a jeles napon ő is ott volt a tömegben és állítólag Terence Hill neki is adott autgramot, de ennek igazságtartalmára már nem mernénk megesküdni... :)

Másik találkozásunk inkább megható, hiszen egy helyi, jó kedélyű német úr, Lothar is jókat derült a Krumplishal vidám dalolászásán, így mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, szó nélkül elvitt egy szomszédos háztömbhöz, ahol még egy magyar élt, legalábbis neki is ezt juttatta eszébe a Béla név. Izgalmas pillanatokat követően egy 1923-ban, Magyarországon született idős, sváb bácsival ismerkedhettünk meg, aki folyamatos, szép magyar beszédével és boldogságával mosolyogtatta meg csapatunkat. Nem szeretnénk történelemleckét tartani nektek, de el kell mondjuk, hogy Béla bácsi nem önként érkezett Lommatzschba, hanem a II. világháború lezárásával történő sok tragédia egyikeként telepítették ki a családját Baranya megyéből a győztes szovjet "urak".

A kedélyes traccspartit követően kötelező aktus volt a Terence Hillről elnevezett uszoda meglátogatása, amely sajnos jó ideje nem üzemelt, nekünk mégis nagy élmény volt, ahol ismét gyerekeknek érezhettük magunkat, mint a képek is bizonyítják!

Utunk rajongói szempontból is érdekes része ezzel befejeződött, a többi móka és kacagás abszolút öncélú volt, melyről természetesen NEM osztunk meg képeket veletek! :)

Hátrébb az agarakkal!! Tényleg szeretem a focit, de ez a poszt most nem Gera Zoliról fog szólni, ne lőjjétek ki az oldalt! :)

Eljött a nagy nap, legalábbis a Krumplishal legénysége és néhány vérbeli rajongó számára, hiszen Bud Spencert kíséreltük meg élőben látni, közelről hallani összetéveszthetetlen mackós hangját és persze némi relikviát is szerettünk volna aláfirkantani a Mesterrel! Hogy mi sült ki ebből a túrából, kiderül a Krumplishal néhány posztjából, valamint vérbő képgalériánkból!

Nem is szeretnék terjengős lenni, ezért kihagyom az "úgy kezdődött" és "akkor döntöttük el" kezdetű mondatokat, fókuszáljunk tehát a lényegre. 2013. május 16-án kora reggel két kocsi indult el Budapestről a németországi Gera városa felé. Kalandos utunkat benzinkutak, valamint az itt található cseh majd német sörök tették változatossá, de nem értelmetlenné. Több mint nyolc órás autóút után elértük a Németország keleti felén fekvő Gera mintegy 100 ezres lakosú városát, mely Drezdától kissé nyugatra található. Az ok egyértelmű volt. Bud Spencer több napon keresztül Németország több városában dedikált és népszerűsítette az önéletrajzi könyvét. Ennél mi lehet nagyobb motiváció egy mezei magyar rajongónak? Talán, ha Terence Hill is csatlakozik hozzá.. :)

Ahogy a képeken is látjátok, óriási sorok kígyóztak és szerettek volna pár másodpercre Buddal találkozni, aki botra támaszkodva, de örök fiatalon érkezett meg a helyszínre, egy moziterembe (az érkezést természetesen nem láthattuk élőben). Sorunkat kivárva kezdtünk egyre közelebb érni a Mesterhez és igencsak kitűntünk a homogén német közegből, amit egy tévétársaság észre is vett és interjúra csábította németül beszélő tagjainkat. Viktor barátunk eleget is tett a felkérésnek és néhány szóval elmesélte, hogy mi bizony tényleg ezért utaztunk több mint 800 km-t Magyarországról, amin még a riporterhölgy is elcsodálkozott.

Sajnos maga a nagy pillanat szó szerint csak egy pillanat volt, de mégis ott állhattunk a Mester előtt, úgy érezve magunkat, mint néhány óvodás. Közösen készültünk ajándékkal is, melyről Bud egyből látta, hogy Magyarországról jöttünk és akkor hangzott el a számunkra már szállóigévé nemesedett szó: KOSZONOM! Szemünkbe nézve megismételte, mi pedig elfogódottan toporogtunk, ugyanis a reklámszerződés miatt csak a német könyvet írhatta alá a Mester, ereklyéket, magyar könyveket sajnos nem. Így gyorsan, de mégsem dicstelenül távoztunk a helyszínről, bár abban a pillanatban nem tudtuk feldolgozni az örömöt, így a csalódottság erősebb volt még bennünk. Egy német sajtós le is csapott ránk, látva, hogy bizonyos szempontból hoppon maradtunk és képet készített az egész csirkefogó bandáról.

A "pózolást" követően sajnos sok dolgunk már nem maradt a moziban és környékén, így úgy gondoltuk, hogy megismerkedünk a gerai konyhával... Lehet, hogy mégis a tibetit kellett volna választani? :)

A képeket köszönjük Tündinek!

Úgy látszik kedves kuzenek, hogy a japán birodalmi lobogós tematika többeket megihletett. Ma ismét sikerült belebotlanunk egybe. Nem annyira cizellált, mint a már korábban bemutatott, de reméljük, hogy Kámaszukának így is megfelel majd és nem ereszt bele egy sorozatot...

Láttatok ti is hasonlót? Ne legyetek restek, fotózzátok le és küldjétek el nekünk a krumplishal@indamail.hu-ra!

Ha megszomjaznátok, igyatok egy jópofa jó pofa Budspencert. Arra mindenképpen ügyeljetek, hogy nagy mennyiségben vagy napon fogyasztva elég hamar fejbe vág...

Köszönjük Makrai Gábornak, hogy megosztotta velünk a fotót. Továbbra is várjuk a rajongói alkotásokat a krumplishal@indamail.hu e-mail címre, vagy a facebook.com/krumplishal-ra.