Bud halálhíre mindenkit megdöbbentett, de a mázsás súlyként ránk nehezedő gyász ideje alatt is volt olyan kuzen, akinek eszébe jutott, hogy méltó módon kellene megemlékeznünk mindenki pofonosztójáról. Az elhatározást tettek követték, amelynek eredményeképpen tegnap este 8 órára kb. 150-200-an gyűltünk össze az olasz nagykövetség épülete előtt, ahol csendes főhajtással, mécsesekkel, rajzokkal, fotókkal és egyéb a BSTH életérzéshez kapcsolódó tárggyal (lásd a galériában), valamint vastapssal tisztelegtünk Bud alias Carlo Pedersoli emléke előtt. Minden szimpatizáns nevében ezúton is köszönöm Szőke Imrének a gyors szervezést, melynek köszönhetően együtt búcsúztathattuk kedvencünket.

Egy kedves rajongótársunkat, Lucát kértük fel, hogy néhány mondatban foglalja össze nekünk, hogyan látta és élte meg a tegnap estét:

Fél nyolc körül érkeztem a helyszínre és nem is kellett sokáig keresnem a Követség épületét. A troliról leszállva rögtön 20-30 ember között találtam magam, akik mint kiderült, ugyanazért érkeztek, amiért én. Gyújtogatták a gyertyájukat, kitették a képeiket, illetve megrendülve ácsorogtak... Néhányan egymást néztük, hátha ismerős arcra bukkanunk, vagy csak vigaszra lelünk a másik tekintetében.

Letettem a csokromat a kerítésre... egy óra múlva már 15-20 méterrel arrébb volt a "sor vége". Ebből is látszik, milyen sokan jöttek el. Egyre több és több ember érkezett... A 20-30-ból hamarosan több száz lett. Alig fértünk el a Követség előtti járdán. Egyszerre álltunk nagyon sokan úgy, hogy folyamatosan cserélődtek az emberek (illetve egy részük). Néhányan sírtak. Legszívesebben odamentem volna megvigasztalni őket egyesével... Mintha legalábbis mindenkit ismernék, és ez normális lenne. Valaki bedobta, hogy "egy vastaps, a mester tiszteletére?!", mondanom sem kell, hogy azonnal elkezdett mindenki tapsolni. Mindenféle embert meg lehetett találni. Az egyszerű embertől a gyúrósig, a gyerektől az idősig, a rockertől, motorostól a családapáig. Nagyon sokan Bud Spenceres pólóban jöttek, néhányan feketébe öltöztek.

Egy közösség voltunk. Sokszínű közösség, amelyet összetart egy valami, ami viszont mindenkiben közös... A tömeget fürkészve láttam régi iskolatársat, olyat is, akivel 4 éve egy épületben dolgozunk, ismerősöket a BSTH-s filmnézésekről, a táborból. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyi ember megadta a tiszteletet Neki. Azt gondolom, a millió szép emlék után tartoztunk is ennyivel.

Nyugodj békében Carlo, mindenki Nagypapája.

Aki pedig inkább vizuális típus annak álljon itt a galéria a tegnapi rendezvényről. A képeket ezúton is köszönjük Istvánnak. Ha pedig ti is megosztanátok velünk képeket, élményeket, érzéseket, Buddal kapcsolatban (nem csak a tegnapi nap vonatkozásában) megtehetitek Facebook oldalunkon vagy a krumplishal@indamail.hu-n.

Emlékezzünk együtt Carlóra, mindenki Nagypapájára!

(a nagyobb felbontásért kattints a képre)