Gyászol a bokszvilág, Muhammad Ali, avagy Cassius Clay, a bokszlegenda 74 éves korában elment közülünk. De talán nem csak a bokszvilág gyászol. Alival egy példakép távozott az élők sorából. Példakép volt, mert megmutatta, hogy a társadalom legmélyéről indulva, tehetséggel, szorgalommal és kitartással van lehetőség egy fekete számára is kitörni a sanyarú családi körülmények közül egy olyan korszakban, amikor még az amerikai dél a fajgyűlöletéről volt híres.

De mi most mégsem klasszikus nekrológot szeretnénk írni az egyik legnagyobb bunyós emlékére, hanem a magunk krumplishalas módján szeretnénk emlékezni rá, Ali egy olyan ellenfelének felelevenítésével, aki kétszer is bunyózott ellene és akit egyszer sem tudott kiütni. Egy olyan ellenfélről lesz az elkövetkezendőkben szó, aki később Bud Spencertől és Terence Hilltől is kapott pofonokat. Azokat, persze csak a filmen, már kevésbé bírta ilyen jól...

1973. február 14-et írunk, a helyszín Las Vegas, az ellenfél pedig a brit színekben öklöző 23 éves Joe Bugner (Ali ekkor már 31 éves). Az a Joe Bugner, aki Kreul Bugner Józsefként, 1950. március 19-én, egy Szeged melletti községben, Szőregen látta meg a napvilágot. Az a Joe Bugner, aki az Én a vízilovakkal vagyok című filmben együtt szerepelt a mesterekkel és kapta izmos pofonjaikat. Bud Spencerrel egyébként ezen kívül még három filmben játszott, nevezetesen az Akit bulldózernek hívtak, a Seriff az égből és az Aranyeső Yuccában című örökzöldekben. Hiába, Isten útjai kifürkészhetetlenek…

Minden bizonnyal sosem jött volna létre a párharc (és a Mesterekkel készített közös filmek sem), ha az 1956-os forradalom nem írja át radikálisan sokszázezer ember életét. A kis Józsiékét is. Ennek köszönhetően ugyanis a Bugner család, pontosabban Bugner asszony és 5 gyermeke elhagyja a levert forradalom után gyászoló, kilátástalan hangulatban tengődő országot és nekivág a nagyvilágnak. Az Egyesült Királyságban horgonyoznak le.

17 év telik tehát el, Joe 23 évesen, már brit állampolgárként találkozik Alival. Aki mérkőzései többségét KO-val hozza. A tökös magyar srác mégis meglepi. Józsi mind a 12 menetet végigöklözi, néhány pofont be is visz Alinak (a képen egy combosat kap Ali). A bírákra marad a döntés, akik egyhangú pontozással Alit találják jobbnak. Hogy kicsit jobban érezzük a súlyát ennek a pontozásos vereségnek, mindenképpen hozzá kell tennünk, ez volt Ali 42. profi mérkőzése, melyekből 31-et KO-val hozott le addig és csak egy vereség szerepelt a neve mellett. Óriási eredmény volt ez akkoriban Joe Bugnertől, még akkor is, ha igazából esélyes sem volt Ali ellen.

Álljon itt egy videó valamint egy bekezdés a párharcról a profiboksz.hu oldalról Baranyai Gergely, alias greg tollából:

A mérkőzést végül 12 menetben, egyhangú pontozással nyeri a Legnagyobb, aki utána elismerően szól Bugnerről: „Jobban mozgott lábon, mint előzetesen gondoltam róla. Figyeljenek erre a srácra, szerintem néhány éven belül bajnok lesz belőle.”
Bugner utólag elmesélte, hogy Frank Sinatra is feljött a szorítóba, gratulált neki és elárulta, hogy szerinte ő nyerte a meccset.

A következő találkozásra bő két évet kell várnunk. 1975. június 30-án ismét találkozik a két ökölvívó. A 15 (!) menetes párharc pontozásos győzelmet hoz Alinak. Tehát Joe-t itt sem sikerül kiütnie... Erről így ír greg

Az amerikai televíziós közvetítés miatt Ali és Bugner délelőtt 10 órakor lépnek szorítóba, Joe visszaemlékezése szerint kb. 48 Celsius fokos hőmérsékleti adottságok mellett. Joe sokkal érettebb bunyót mutat be, mint az előző összecsapásukon, láthatóan nincs megilletődve Alitól és nem tiszteli annyira a világbajnokot, mint két évvel korábban. Offenzívabban bokszol, kevesebbet mozog lábon, hogy ütéseit jobban alá tudja támasztani. Ali ismét nagyon agresszívan bunyózik, és jóval pontosabban dolgozik Bugnernél, ami végül egy pontozásos győzelmet jelent számára.
„Alit infúzióra kellett kötni a mérkőzés után. Engem pedig megkért néhány brit sajtós, hogy szálljak be a medencébe és pózoljak a kezemben hűsítő italokkal, hogy megmutassuk, mekkora a hőség. Erre otthon arról álltak neki cikkezni, hogy én csak egy nyaralásnak fogtam fel ezt az egész meccset és nem is győzni mentem. Igencsak feldúlt lettem emiatt.” – mesélte később Bugner az ütközet utáni eseményekről.

Joe Bugner ma már Ausztráliában él. IDE kattintva azt is megnézhetitek mennyire beszél magyarul... 2013-ban jelent meg önéletrajzi könyve My story (Történetem) címmel, amelyben természetesen ír a Legnagyobb elleni meccséről is (a könyv nem jelent meg magyarul). Muhammad Ali pedig, akit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1999-ben az évszázad legjobb sportolójának választott mától az égi szorítókban osztja a pofonokat. Nyugodj békében pofonosztó.

Ali talán leghíresebb idézetével szeretném zárni ezt a posztot. Egy olyan idézettel, mely azt hiszem magyarázatot ad arra, hogyan tudott a világ legjobbjai között is a legjobb lenni:

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.

Fotók: wikipedia.hu, profiboksz.hu, amazon.com