A jelző a poszt címében kizárólag az életkorbeli különbségre utal. Nem akarjuk a két Corbucci testvér érdemeit összehasonlítani, hiszen együtt és külön-külön is sokat tettek azért, hogy a BSTH univerzum olyanná válhasson amilyenné vált. Sergióval foglalkoztunk már korábbi posztunkban, Brunóval azonban eddig még nem. A hiányt most abból az apropóból (is) pótolni illik, hogy 1931-ben Rómában, éppen ma látta meg a napvilágot Bruno Corbucci, akiről Sergio bátyja árnyékában sokkal kevesebbet tudunk.
Pedig a fiatalabbik Corbucci testvér nevéhez több mint 100 film forgatókönyve fűződik, ráadásul ötvennél is több film előkészületében rendezőként is jeleskedett. Karrierjét 1965-ben a James Tont című komédiával indította, mely film két részben kísérelte meglovagolni a Sean Connery-féle James Bond mozik sikerének hullámait. Rendezőként és forgatókönyvíróként is egész életében kitartott a vígjátékok mellett (pl. Totò filmek), de valamire való olasz filmesként beköszönt a krimik és spaghettiwesternek világába is. Az 1966-os Django és az 1968-as A halál csendje (zenéjét Ennio Morricone szerezte) című westernek munkálataiban, melyeket bátyja rendezett, forgatókönyvíróként vett részt.
De ami számunkra még ennél is sokkal fontosabb, hogy a nevéhez fűződik az És megint dühbe jövünk (1978), a Banános Joe (1982) és az Én vagyok a fegyver (1997) című filmek forgatókönyve. A Rabló-Pandúr (1983), a Szuperhekusok (1985) és az Aladdin (1986) című klasszikusok előkészületeit pedig a forgatókönyvek írása mellett rendezői instrukcióival is segítette.
Bruno Corbucci 1996. szeptember 7-én hunyt el Rómában, ma lenne 82 éves. A rendező-forgatókönyvíróra születése napján, a Szuperhekusok című film legemlékezetesebb jeleneteivel emlékezünk.
Hozzászólások